A gyógyszerek története valójában az egyik legrégebbi történet, egyidős a magáról gondoskodni tudó emberrel. Őseink már jóval azelőtt keresték a gyógyító anyagokat, hogy ismerték volna a betegségek okát, a mikroorganizmusok létezését vagy a kémiai vegyületek szerkezetét. Megfigyelték a természetet, tapasztalatokat gyűjtöttek, és nemzedékről nemzedékre továbbadták, hogy egyes növények, ásványok, állati eredetű anyagok vagy természetes nedvek milyen betegségek gyógyításában lehetnek hasznosak, milyen segítséget és miben nyújthatnak.
A gyógyszerek története nem egyetlen tudományág története. Benne van az orvostudomány, a gyógyszerészet, a botanika, a kémia, a biológia, a mikrobiológia, a technológia, a kereskedelem és a jog fejlődése is tükröződik azokban a tablettákban, fiolákban, magisztrális készítményekben, vitaminokban, amelyeket nap mint nap használunk.
Az első gyógyszerek természetes anyagok voltak. A következő nagy lépést az jelentette, amikor az ember már nemcsak felhasználta ezeket, hanem különböző módszerekkel fel is dolgozta őket. A növényeket szárította, porította, főzte, áztatta, préselte, olajokkal és zsiradékokkal keverte. A gyógyszerkészítés így lassan önálló mesterséggé vált. A fejlődés következő állomása a gyógyszerkönyvek megszületése volt. A gyógyszerkönyv lényegében azt a felismerést fejezte ki, hogy ugyanazt a gyógyszert lehetőleg minden patikusnak ugyanúgy kell elkészítenie. Ehhez már nem elegendő a hagyomány: írásban rögzített előírásokra, minőségi követelményekre és ellenőrzésre van szükség.
A 19. században következett be egy nagy fordulat, amikor a növényből, ásványból vagy más természetes anyagból izolálni kezdték a hatóanyagot. A morfin, a kinin és más alkaloidok felfedezése után már nem volt szükség feltétlenül a teljes növényre. A gyógyszer egyre inkább meghatározott kémiai anyaggá vált.
A 20. században a gyógyszergyártás iparrá alakult, megjelentek a szintetikus gyógyszerek, az antibiotikumok, a hormonok, a vitaminok, majd a biológiai gyógyszerek.
A gyógyszerek evolúciójával párhuzamosan fejlődött a gyógyszerjog is. A társadalom fokozatosan felismerte, hogy szabályozni kell a készítést és a kereskedelmet is, mert a gyógyszer nem egyszerű kereskedelmi termék, mert annak hibája, szennyezettsége vagy megtévesztő alkalmazása közvetlenül az emberi életet veszélyeztetheti.
AZ ELSŐ GYÓGYSZEREK – A TERMÉSZET PATIKÁJA
Az első gyógyszer valószínűleg egy olyan természetes anyag lehetett, amelynek hatását az ember véletlenül vagy megfigyelés útján felismerte. Az őskori ember számára a természet jelentette az egyetlen rendelkezésre álló „gyógyszertárat”. A növények mellett ásványi anyagokat, állati zsiradékokat, mézet, gyantákat és különböző természetes anyagokat használt betegsége során, vagy annak megelőzéseként. A tapasztalati gyógyító szerek kialakulásában az állatok megfigyelése is szerepet játszhatott. Az ember észrevehette, hogy bizonyos állatok meghatározott növényeket fogyasztanak betegség vagy sérülés után.
A legkorábbi gyógyszerészeti technikák egyszerűek voltak, de alapelveik később is megmaradtak:
– szárítás,
– aprítás,
– porítás,
– főzés,
– forrázás,
– áztatás,
– préselés,
– erjesztés,
– kenőcs- és pasztakészítés.
A természetes anyagok azonban nemcsak gyógyító, hanem mérgező hatásúak is lehettek. A gyógyszer és a méreg közötti elválaszthatatlan kapcsolatot a későbbi korok tudósai is felismerték. Paracelsus (1493–1541) híres alapelve – „a dózis teszi a mérget” – ennek a több ezer éves tapasztalatnak a tudományos megfogalmazása lett.
GYÓGYÍTÁS MEZOPOTÁMIÁBAN ÉS AZ ÓKORI EGYIPTOMBAN
Az írásbeliség megjelenése döntő változást hozott. A gyógyszerészeti tudás többé nem kizárólag szóbeli hagyomány volt. Ahogy a jogban a szokásjogot, úgy a betegségek gyógyítása során a felgyűlt ismeretanyagot foglalták írásba és váltak követhetővé és általánossá az egyes módszerek, eljárások.
Mezopotámiából, a sumér és babiloni kultúrából olyan ékírásos táblák kerültek elő, amelyek gyógyszeres recepteket is tartalmaznak. A receptekben a növények feldolgozására – például őrlésre, főzésre, szűrésre és keverésre – vonatkozó utasítások is szerepeltek.
Az ókori Egyiptom gyógyszerészeti kultúrájának egyik legfontosabb emléke az Ebers-papirusz, amelyet hagyományosan Kr. e. 1550 körülre, az Újbirodalom kezdetére datálnak. A papirusz csaknem 900 szövegegységet őriz, köztük recepteket és gyógyszerkészítési előírásokat. Az Ebers-papiruszban a növényi eredetű anyagok mellett ásványok és állati eredetű anyagok is szerepelnek. A készítmények között találunk italokat, kenőcsöket, beöntéseket, inhalációs készítményeket és más gyógyszerformákat. A forrás azért is érdekes, mert jól mutatja: az ókori gyógyszerkészítés már bizonyos mértékig technológiai gondolkodást feltételezett. Az ókori egyiptomi gyógyítás ugyanakkor nem választotta még külön a mai értelemben vett „tudományos” és vallási-mágikus elemeket. A gyakorlati gyógyszerkészítés és a vallási rítusok egymás mellett léteztek.
Fontos történeti tanulság: a gyógyszerészet nem egyik napról a másikra vált tudománnyá, a gyógyszeripar nem egyik napról a másikra alakult ki. A tapasztalati, vallási és később tudományos elemek hosszú időn keresztül egymás mellett éltek.
INDIA ÉS KÍNA ELSŐ GYÓGYSZEREI
Az indiai gyógyszerészet egyik legfontosabb hagyománya az ájurvéda, amelynek gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza. A hagyományos indiai orvoslás számos növényi és ásványi eredetű anyagot használt. A gyógyszerkészítésben fontos szerepet kapott a növények feldolgozása, főzése, szárítása és különböző keverékek előállítása.
A kínai gyógyszerészet különösen gazdag gyógynövény-ismeretet alakított ki. A gyógyszeranyagokat rendszerezték, és évszázadokon át bővülő gyógyszerészeti művekben rögzítették. A kínai Bencao-hagyomány fejlődése során egyre több természetes anyagot írtak le.
Az ázsiai gyógyszerészet egyik fontos sajátossága, hogy bizonyos gyógyszeranyagok és technikák évszázadokon át folyamatosan fennmaradtak, majd később a nyugati gyógyszerkutatás is vizsgálni kezdte őket.
GÖRÖGORSZÁG – A GYÓGYÍTÁS RACIONALIZÁLÁSA
A Kr. e. V–IV. században a görög orvoslásban jelentős szemléletváltás kezdődött. Hippokratész (Kr. e. kb. 460–370) és követői a betegségek természetes okait keresték, és nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a beteg megfigyelésének. A gyógyszerészet történetében később Dioszkoridész (Pedanius Dioscorides, Kr. u. I. század) munkássága lett meghatározó.
De materia medica című műve a gyógyszerként alkalmazott természetes anyagok egyik legfontosabb ókori összefoglalása lett. A mű évszázadokon át az európai és közel-keleti gyógyszerismeret egyik alapja maradt. A későbbi kiadások és illusztrált változatok is mutatják, milyen tartós hatást gyakorolt a mű a gyógyszerészetre.
Dioszkoridész jelentősége abban állt, hogy a gyógyszeranyagokat nem pusztán felsorolta, hanem rendszerezte és alkalmazásukat is ismertette.
GALÉNOSZ ÉS A „GALENUSI” GYÓGYSZERÉSZET
Claudius Galenos, (Kr. u. 129–216 körül) a római császárkor egyik legnagyobb orvosa volt. Munkássága a gyógyszerkészítés történetére is rendkívüli hatást gyakorolt. A galenusi gyógyszerészet alapvető gondolata az volt, hogy a természetes gyógyszeranyagokat különféle technikákkal gyógyszerformává alakítják. Ebből fejlődtek ki később a:
– kivonatok,
– tinktúrák,
– főzetek,
– kenőcsök,
– porok,
– pirulák
különböző formái.
A „galenusi” kifejezést ma is használjuk, egyrészt leszűkítve, amikor olyan hagyományos gyógyszerészeti készítményekre utalunk, amelyek természetes eredetű gyógyszeranyagok feldolgozásával készülnek, másrészt a modern „galenika” fő feladata a személyre szabott terápia biztosítása ott, ahol a gyári, nagyüzemi készítmények fix dózisai vagy összetevői nem nyújtanak megoldást.
AZ ARAB–ISZLÁM VILÁG – A GYÓGYSZERÉSZET ÖNÁLLÓSODÁSA
A görög és római tudomány jelentős része az arab–iszlám világban maradt fenn és fejlődött tovább. A 8–10. században Bagdad, Damaszkusz, Kairó és más városok tudományos központokká váltak.
Abu Bakr Muhammad ibn Zakariya al-Razi, latin nevén Rhazes (865–925), Avicenna, vagyis Ibn Szína (980–1037), valamint Abu al-Qasim al-Zahrawi, latin nevén Abulcasis (936–1013) munkássága az orvostudomány és a gyógyszerészet történetében is jelentős. Az arab gyógyszerészek számos technikai eljárást fejlesztettek vagy tökéletesítettek. A desztilláció, az extrakció, a szűrés és a kristályosítás fejlődése hosszú távon a modern gyógyszertechnológia kialakulását is elősegítette.
Az egyik legfontosabb változás a gyógyszerkészítés szakmai elkülönülése volt. A gyógyszerész feladata egyre inkább az lett, hogy meghatározott gyógyszereket állítson elő, míg az orvos a betegséget diagnosztizálta és a terápiát meghatározta.
KÖZÉPKORI EURÓPA – A PATIKÁK MEGSZÜLETÉSE
A középkori Európában a kolostorok gyógynövénykertjei fontos szerepet töltöttek be. A gyógynövényeket szárították, tárolták, majd a betegek számára különböző készítményeket állítottak elő.
A városok fejlődésével azonban megjelentek az önálló patikák is. Az apothecarius, a későbbi patikus elődje, egyre inkább önálló szakmát képviselt. A gyógyszerkészítés egyik problémája azonban továbbra is az volt, hogy ugyanaz a készítmény különböző helyeken különböző módon készülhetett. A standardizálás ezért elkerülhetetlenné vált.
AZ ELSŐ GYÓGYSZERKÖNYVEK MEGSZÜLETÉSE
A gyógyszerkönyv kialakulása a gyógyszerészet történetének egyik legfontosabb fordulópontja.
A 1498-as firenzei Nuovo Receptario különösen fontos. A mű a gyógyszeranyagok gyűjtésére, előkészítésére, tárolására és a gyógyszerkészítésre vonatkozó előírásokat is tartalmazott. A történeti gyógyszerészeti szakirodalom a nyilvános gyógyszerkönyvek fontos korai mérföldköveként tartja számon. A 17. században további jelentős gyógyszerkönyvek jelentek meg. 1618-ban Londonban kiadták a Pharmacopoeia Londinensis-t, amely az angliai gyógyszerészeti standardizálás egyik fontos állomása lett.
A gyógyszerkönyvek fejlődésével a gyógyszerészet egyre inkább szabályozott szakmává vált. A szabályozott keretek közötti gyógyszer-előállítás és használat pedig hatékonyabbá tette a gyógyászatot.
AZ AMERIKAI KONTINENS ÖNÁLLÓ GYÓGYSZERTÖRTÉNETE
Az amerikai kontinens gyógyszerészetének történetét külön kell tárgyalni az európaiakkal való találkozásig. Az őslakos népek gyógyszerismerete nem az európai gyógyszerészet primitív változata volt, hanem saját környezetükben kialakult, több generáción át felhalmozott empirikus tudás.
Észak-Amerika őslakos népei számos növényt alkalmaztak sebkezelésre, fájdalomcsillapításra, láz és emésztési problémák kezelésére. Közép-Amerikában a maja és azték kultúrák rendkívül fejlett növényismerettel rendelkeztek. Dél-Amerikában pedig az Andok és az Amazonas térsége különösen gazdag gyógyszeranyag-forrást jelentett.
A kínafa
A Cinchona, vagyis kínafa története az egész egyetemes gyógyszertörténet egyik legszebb példája. Az Andok őslakos népei ismerték a kéreg gyógyászati felhasználását. A növény európai megismerése után a kínafa kérge a malária kezelésének fontos gyógyszeranyagává vált. A 19. században a kémikusok már nem elégedtek meg a kéreg használatával: keresték azt az anyagot, amely a gyógyhatásért felelős. A kinin és más alkaloidok izolálása megmutatta, hogyan válhat egy ősi növényismeret a modern gyógyszeripar részévé.
Ipecacuanha, guajak és más növények
Az amerikai kontinensről számos további gyógyszeranyag került Európába:
– ipecacuanha,
– guajak,
– szarszaparilla,
– jalap,
– különböző balzsamok és gyanták.
Ezzel Amerika gyógyszerkincse jelentősen kibővítette Európa gyógyszerészeti lehetőségeit.
1492 UTÁN – A KÉT VILÁG GYÓGYSZERÉSZETÉNEK KÖLCSÖNHATÁSA
Amerika „felfedezése” után már nem lehet a két gyógyszerészeti hagyományt teljesen külön kezelni. Az európaiak Amerikából új gyógyszeranyagokat vittek Európába. Amerikába viszont európai patikai hagyomány, gyógyszerkönyv, orvosi képzés és gyógyszerkészítési technológia érkezett.
Ez volt a gyógyszerészet első nagy globális tudáscseréje.
A folyamatot azonban árnyaltan kell szemlélni. Az őslakos tudás sok esetben nem egyenrangú tudományos együttműködésként került át Európába, hanem gyarmati környezetben, európai megfigyelők és szerzők közvetítésével. Mégis, az eredmény történetileg óriási volt: az amerikai kontinens gyógynövényei bekerültek a világ gyógyszerkincsébe.
A RENESZÁNSZTÓL A KÉMIÁIG
A 16–18. században a gyógyszerészet egyre szorosabban kapcsolódott a kémiához, a vegyészethez. Paracelsus (1493–1541) a gyógyszeranyagok kémiai természetének és adagolásának jelentőségét hangsúlyozta. A 17–18. században pedig a kémiai elemzés egyre pontosabbá vált. A gyógyszerészek:
– desztilláltak,
– kristályosítottak,
– kivontak,
– szűrtek,
– oldottak,
– és különböző anyagokat próbáltak elkülöníteni.
A gyógyszerészet pedig lassan eljutott ahhoz a gondolathoz, hogy a növényben található gyógyhatású anyag talán elkülöníthető és tisztítható.
Ez vezetett a 19. századi „hatóanyag-forradalomhoz”.
A 19. SZÁZAD – A HATÓANYAG FELFEDEZÉSÉNEK KORA
A modern gyógyszerészet megszületésének egyik legfontosabb személyisége Friedrich Sertürner (1783–1841). Sertürner 1804 körül izolálta az ópium egyik fő hatóanyagát, amelyet később morfinnak neveztek el. Ezzel bebizonyosodott, hogy egy növényi drog hatása egy meghatározott kémiai vegyülethez kapcsolható. Ez óriási szemléletváltást jelentett. A gyógyszer már nem feltétlenül az egész növény volt. Gyógyszer lehetett egy meghatározott kémiai molekula is.
A kínafa esetében Pierre Joseph Pelletier (1788–1842) és Joseph-Bienaimé Caventou (1795–1877) francia vegyészek 1820-ban izolálták a kinint és a cinchonint. Ezzel az ember már képes volt a természetes gyógyszeranyagból tiszta hatóanyagot előállítani.
AZ ASZPIRIN TÖRTÉNETE
A szalicilátok története különösen jól mutatja a természetes gyógyszeranyag és a modern szintetikus gyógyszer kapcsolatát. A fűzfakéreg gyógyászati alkalmazása ősi eredetű. A 19. században a kémikusok izolálták és tanulmányozták a szalicilsavat. Felix Hoffmann, a Bayer vegyésze 1897-ben olyan acetilszalicilsavat állított elő, amely megfelelően tiszta és stabil formában gyógyszerként alkalmazhatóvá vált.
Az Aszpirin már a modern gyógyszeripar terméke, amely nem egyszerű növényi kivonat, hanem meghatározott szerkezetű, iparilag előállítható kémiai vegyület.
A GYÓGYSZERIPAR MEGSZÜLETÉSE
A 19. század második felében a gyógyszertárak és a vegyipari laboratóriumok fokozatosan összekapcsolódtak. Németország különösen fontos központtá vált. A festék- és vegyipar fejlődése olyan kémiai technológiákat hozott létre, amelyek később gyógyszergyártásra is alkalmassá váltak. Bayer, Hoechst és BASF környezetében kialakult az a tudományos-ipari kultúra, amely a modern gyógyszeripar egyik alapját jelentette.
A gyógyszerek kutatása és gyártása ettől kezdve egyre kevésbé egyetlen patikus munkája volt. Egyre markánsabban jelent meg a kutatótól a vegyészig, a vegyésztől a technológusig, a technológustól a gyárig, a gyárban a minőségellenőrző laboratóriumig, onnan az orvosig és az orvostól a betegig tartó „útja” a gyógyszereknek. Ez lett a modern gyógyszer útja.
AZ AMERIKAI GYÓGYSZERKÖNYV ÉS A GYÓGYSZERJOG
Az Egyesült Államokban 1820-ban jelent meg az első gyógyszerkönyv, a United States Pharmacopeia. Az első kiadás 217 gyógyszert tartalmazott, amelyeket az akkori amerikai orvosi közösség a leginkább megalapozott és ismert gyógyszerek között tartott számon. Ez az amerikai gyógyszerészet standardizálásának fontos mérföldköve volt.
A gyógyszerkönyv azonban önmagában nem oldotta meg a gyógyszerbiztonság minden problémáját. Az Egyesült Államokban a szövetségi gyógyszerellenőrzés történetének fontosabb állomásai az alábbiak:
– 1813 – Vaccine Act,
– 1848 – Drug Importation Act,
– 1902 – Biologics Control Act,
– 1906 – Pure Food and Drugs Act,
– 1912 – Sherley Amendment,
– 1914 – Harrison Narcotic Act,
– 1938 – Federal Food, Drug and Cosmetic Act,
– 1962 – Kefauver–Harris Amendments.
Különösen fontos volt Harvey Washington Wiley (1844–1930), aki a szövetségi gyógyszer- és élelmiszer-szabályozás egyik legfontosabb előmozdítója lett. Az FDA történeti összefoglalója szerint Wiley meghatározó szerepet játszott az 1906-os törvény előkészítésében és végrehajtásában.
1906 – A PURE FOOD AND DRUGS ACT
Theodore Roosevelt elnök 1906. június 30-án írta alá a Pure Food and Drugs Act-et. Ez a törvény tiltotta a megtévesztően címkézett és adulterált élelmiszerek és gyógyszerek államközi kereskedelmét. Ez a modern amerikai gyógyszerjog egyik alapköve. Ezen törvény mögött nem pusztán elméleti jogalkotási igény állt, a 19. század végén és a 20. század elején számos úgynevezett „csodaszer” került forgalomba, amelyek gyakran túlzó gyógyhatást ígértek.
A szabályozás legfontosabb célja az volt, hogy a beteg legalább azt tudhassa, mit vásárol, és ne lehessen korlátlanul megtéveszteni.
1937–1938 – A SULFANILAMID-KATASZTRÓFA
A gyógyszerbiztonság történetének egyik legmegrázóbb eseménye az 1937-es Elixir Sulfanilamide tragédiája. A készítményben oldószerként dietilénglikolt használtak, amely súlyos mérgezést okozott. 107 ember halt meg, közöttük sok gyermek volt.
A tragédia világossá tette, hogy az 1906-os törvény nem volt elegendő. A következő évben, 1938-ban megszületett a Federal Food, Drug and Cosmetic Act. Ez már megkövetelte, hogy az új gyógyszerek forgalomba hozatala előtt a gyártók bizonyítsák biztonságosságukat, és szélesebb ellenőrzési jogosítványokat adott a hatóságnak, beleértve a gyárak ellenőrzését is.
A gyógyszerjog által szabályozott gyógyszergyártás ezzel új korszakba lépett.
A THALIDOMID ÉS A GYÓGYSZEREK HATÁSOSSÁGA
A következő nagy fordulatot a thalidomid tragédiája jelentette. A gyógyszert az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején több országban altatóként és terhességi rosszullét enyhítésére alkalmazták. Kiderült azonban, hogy alkalmazása a terhesség bizonyos szakaszaiban súlyos fejlődési rendellenességeket okozhat. Az Egyesült Államokban Frances Oldham Kelsey, az FDA orvosszakértője nem engedte, hogy a készítmény amerikai forgalomba kerüljön, mert a benyújtott adatokkal kapcsolatban komoly aggályai voltak.
A thalidomid-ügy jelentős hatással volt az amerikai jogalkotásra. Az 1962-es Kefauver–Harris Amendments már nemcsak a biztonságosság, hanem a hatásosság bizonyítását is megkövetelte. Ezzel kialakult a modern gyógyszerengedélyezés egyik legfontosabb hármasa a minőség – biztonságosság – hatásosság együttes követelménye.
A BRITISH PHARMACOPOEIA ÉS AZ EURÓPAI STANDARDIZÁLÁS
Nagy-Britanniában a British Pharmacopoeia első kiadása 1864-ben jelent meg. A mai brit gyógyszerkönyvi hatóság történeti összefoglalója szerint a British Pharmacopoeia 1864 óta biztosít hivatalos gyógyszer-minőségi standardokat. A British Pharmacopoeia létrehozásának egyik célja a korábbi londoni, edinburghi és dublini gyógyszerkönyvek közötti különbségek megszüntetése volt. A gyógyszerkönyv tehát egyre inkább nemzeti minőségbiztosítási eszközzé vált.
AZ EURÓPAI GYÓGYSZERKÖNYV
A 20. század második felében Európában már nem volt elegendő a nemzeti standardizálás. A gyógyszeripar nemzetközivé vált, és szükségessé váltak az egységes minőségi követelmények.
1964. március 17-én a Council of Europe keretében elfogadták az Európai Gyógyszerkönyv létrehozásáról szóló egyezményt. A szerződést 1964. július 22-én írták alá. Az Európai Gyógyszerkönyv célja a gyógyszeranyagok és gyógyszerek minőségi szabványainak harmonizálása lett. Monográfiái hivatalos minőségi szabványként szolgálnak a részes országokban.
A MAGYAR GYÓGYSZERÉSZET ÉS GYÓGYSZERKÖNYV
Magyarországon a modern gyógyszerkönyvi rendszer kialakulása előtt az osztrák gyógyszerkönyvek voltak meghatározóak. A Dispensatorium Viennense 1729-ben jelent meg, majd 1774-től az Pharmacopoea Austriaco-Provincialis vált meghatározóvá. Az Pharmacopoea Austriaca első kiadása 1812-ben jelent meg.
A magyar önállósodás fontos állomása az első önálló Magyar Gyógyszerkönyv (Pharmacopoea Hungarica), amely 1871-ben jelent meg. Szerkesztőbizottságának elnöke Than Károly (1834–1908) volt, aki a magyar kémia és gyógyszerészet történetének egyik legjelentősebb tudósa. A munkában több neves orvos és gyógyszerész is részt vett. Az első magyar gyógyszerkönyv 513 cikkelyt tartalmazott, és 581 oldal terjedelmű volt.
A további fontos kiadások:
– Pharmacopoea Hungarica I. – 1871,
– Pharmacopoea Hungarica II. – 1888,
– Pharmacopoea Hungarica III. – 1909,
– Pharmacopoea Hungarica IV. – 1934,
– Pharmacopoea Hungarica V. – 1954,
– Pharmacopoea Hungarica VI. – 1967,
– Pharmacopoea Hungarica VII. – 1986,
– Pharmacopoea Hungarica VIII. – 2003.
Az első négy gyógyszerkönyv még erősen a klasszikus patikai gyógyszerkészítés korszakához kötődött. Az V. és későbbi kiadásokban azonban már egyre nagyobb szerepet kapott a modern analitika, a gyógyszeripar és a korszerű minőségellenőrzés. Különösen figyelemre méltó, hogy Than Károly az első magyar gyógyszerkönyvben a kémiai cikkelyeknél képleteket és molekulasúlyokat is alkalmazott – ez jól jelzi, milyen szorosan kapcsolódott a magyar gyógyszerkönyv a korszerű kémiai gondolkodáshoz.
A MAGYAR GYÓGYSZERIPAR FELEMELKEDÉSE
A magyar gyógyszeripar fejlődésének egyik meghatározó alakja Richter Gedeon (1872–1944) volt. Richter gyógyszerészként és vállalkozóként felismerte, hogy a gyógyszerészet jövője nem pusztán a patikai receptúrában, hanem a tudományos kutatás és az ipari előállítás összekapcsolásában van.
A Kőbányai Gyógyszerárugyár, a későbbi Richter Gedeon Nyilvánosan Működő Részvénytársaság története jól mutatja, hogyan válhatott egy patikai háttérből induló vállalkozás nemzetközi gyógyszeripari céggé. A másik jelentős magyar vállalat, a Chinoin, szintén fontos szerepet játszott a hazai gyógyszeripar és gyógyszerkutatás fejlődésében. A 20. század során az EGYT, a Biogal és a Humán is meghatározó szereplővé vált. A magyar gyógyszeripar fejlődésének egyik különlegessége, hogy az ország méretéhez képest jelentős kutatási és gyártási kapacitást épített ki.
A MODERN GYÓGYSZERIPAR – A KUTATÓLABORATÓRIUMTÓL A GYÁRIG
A 20. század közepére a gyógyszer felfedezése és gyártása teljesen különálló tudományos rendszerré vált. Egy új gyógyszer fejlesztése több szakaszból áll, ezek a következők:
1. Alapkutatás
Meg kell érteni a betegséget és a mögötte álló biológiai folyamatokat.
2. Hatóanyag-keresés
Meg kell találni azt a molekulát, amely a kívánt biológiai hatást kiváltja.
3. Preklinikai kutatás
Vizsgálni kell a hatást, toxicitást, farmakokinetikát és egyéb tulajdonságokat.
4. Klinikai vizsgálatok
Emberen kell igazolni a gyógyszer biztonságosságát és hatásosságát.
5. Engedélyezés
A hatóság értékeli az adatokat.
6. Ipari gyártás
A hatóanyagot és a kész gyógyszert reprodukálható, ellenőrzött körülmények között kell előállítani.
7. Farmakovigilancia
A gyógyszer forgalomba kerülése után is figyelni kell a mellékhatásokat.
A modern gyógyszer tehát nem egyetlen laboratóriumi eredmény, hanem hosszú tudományos, technológiai és jogi folyamat eredménye.
A PENICILLIN – A MODERN GYÓGYSZERIPAR SZIMBÓLUMA
Alexander Fleming (1881–1955) 1928-ban figyelte meg, hogy egy penészgomba telepe körül a baktériumok nem szaporodnak. A felfedezés azonban még nem jelentett azonnal használható gyógyszert. Howard Florey (1898–1968), Ernst Boris Chain (1906–1979) és munkatársaik Oxfordban az 1930-as évek végén és az 1940-es évek elején dolgozták ki a penicillin tisztításának és előállításának lehetőségeit.
A második világháború alatt az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában hatalmas ipari program indult a termelés felfuttatására. A penicillin története ezért különösen jól mutatja, hogy a felfedezésből csak akkor lesz gyógyszer, amikor sikerül megfelelő tisztaságban, elegendő mennyiségben, megfelelő stabilitással és ellenőrzött minőségben azt előállítani.
A BIOLÓGIAI GYÓGYSZEREK KORA
A 20. század második felében a gyógyszerészet új korszakba lépett. A rekombináns DNS-technológia lehetővé tette, hogy emberi fehérjéket mikroorganizmusok vagy sejtkultúrák segítségével állítsanak elő. Az egyik legfontosabb példa a rekombináns humán inzulin.
A hagyományos kémiai gyógyszerekhez képest a biológiai készítmények előállítása sokkal összetettebb. Ide tartoznak:
– rekombináns fehérjék,
– monoklonális antitestek,
– modern vakcinák,
– génterápiás készítmények,
– sejtterápiák.
A gyógyszeripar ezzel a kémia és a biológia közös területére lépett.
A GYÓGYSZERKÉSZÍTÉS JELENE ÉS JÖVŐJE
A 21. század gyógyszerfejlesztésében egyre nagyobb szerepet kap a célzott terápia. A kutatók ma már nem egyszerűen azt keresik, hogy egy vegyület „jó-e” egy betegség ellen. A kérdés sokkal pontosabb:
Melyik molekuláris célpontot kell befolyásolni ahhoz, hogy a betegség kialakulását vagy progresszióját megakadályozzuk?
Ezzel párhuzamosan fejlődik a személyre szabott orvoslás. A genetikai és molekuláris vizsgálatok segítségével egyre pontosabban lehet meghatározni, hogy egy adott beteg számára melyik kezelés lehet a legalkalmasabb. A mesterséges intelligencia pedig már a gyógyszerkutatás korai szakaszában is használható lehet molekulák keresésére, szerkezetek elemzésére és fejlesztési döntések támogatására. A jövő gyógyszere tehát egyre kevésbé lesz „általános” készítmény. Egyre inkább meghatározott biológiai célpontra, meghatározott betegcsoportra, sőt egyes esetekben egyetlen beteg sajátosságaira szabott terápia lehet.
ÖSSZEGZÉS
Ha több mint háromezer év gyógyszertörténetét egyetlen ívben tekintjük át, rendkívüli fejlődést látunk.
– Az ókori egyiptomi gyógyító még növényekből, ásványokból és állati eredetű anyagokból készített szereket.
– Dioszkoridész rendszerezte a gyógyszeranyagokat.
– Galénosz a gyógyszerkészítés módszereire gyakorolt évszázados hatást.
– Az arab–iszlám tudósok továbbfejlesztették az extrakciót és a desztillációt.
– A középkori és reneszánsz Európában megszülettek a patikák és az első hivatalos gyógyszerkönyvek.
1498 – Firenze: Nuovo Receptario.
1618 – London: Pharmacopoeia Londinensis.
1820 – Egyesült Államok: első United States Pharmacopeia.
1864 – Nagy-Britannia: első British Pharmacopoeia.
1871 – Magyarország: első önálló Pharmacopoea Hungarica.
– A 19. században Sertürner, Pelletier és Caventou munkásságával a természetes drogokból izolált hatóanyagok kerültek a gyógyszerészet középpontjába.
– A 19. század végén Felix Hoffmann acetilszalicilsava már a modern szintetikus gyógyszer egyik jelképe lett.
– A 20. században Fleming, Florey és Chain munkája nyomán az antibiotikumok új korszakot nyitottak. Az Egyesült Államokban pedig a gyógyszerbiztonság jogi rendszere az 1906-os Pure Food and Drugs Act, az 1938-as Federal Food, Drug and Cosmetic Act, majd az 1962-es Kefauver–Harris Amendments révén vált egyre szigorúbbá.
– Európában az 1964-es Európai Gyógyszerkönyvi Egyezmény a nemzetközi minőség-harmonizáció új korszakát indította el.
Nagyvonalakban így született meg fokozatosan a globális gyógyszerészet.
A gyógyszer történetének legfontosabb változása talán mégis az, hogy a gyógyszer fogalma teljesen átalakult.
– Az ember először azt kérdezte:
„Melyik növény gyógyít?”
– Majd azt vetette fel:
„Hogyan készítsem el?”
– Később már arra kérdezett rá:
„Mi a növényben található hatóanyag?”
– A 20. században már felvetődött:
„Hogyan állítsam elő tisztán és ipari méretekben?”
– Ma pedig az a kérdés:
„Melyik molekuláris folyamatot kell célzottan befolyásolnom ennél a betegnél?”
Ez a több ezer éves út vezetett az őseink által használt gyógynövénytől a molekuláris gyógyszerig.
„Óriás léptekkel”, a mesterséges intelligencia segítségével azért készült ez az összefoglaló, hogy a „Jogi és Szabályozási Kihívások a Gyógyszerek és Étrend-Kiegészítők Gyártása és Kereskedelme terén” című gyógyszerjogi konferencia gyógyszerészeti ismeretek nélküli résztvevői számára betekintést nyújtson a gyógyszerek, a gyógyszerészet és a gyógyszerek gyártásának fejlődésébe. Megjelenít néhány határkövet és tájékoztatja a „laikus”, de a gyógyszeriparban érdekelt jogász szakembereket arról a hatalmas fejlődésről, amely egészségünk megőrzése miatt kiemelt jelentőséggel bír számunkra.
Ajánlom a konferencia résztvevőinek figyelmébe!
Dr. Gremsperger Gábor
irodavezető ügyvéd
GREMSPERGER ÜGYVÉDI IRODA